100 új gyülekezet megalapítása
Légy te is részese valami újnak 2011-ben!

MENÜ

Szolgálati ajándékok:

 

Apostol

Elsődleges feladata (sok) gyülekezet alapítása.

Ő rakja le az alapokat (fundamentumot). (1Kor 3, 10.)

Jogköre kiterjed helyi gyülekezeti vezetők megbízására és gyülekezetközi szolgálatokat végző személyek kijelölésére egyaránt.

Korábbi apostolok által lefektetett alapok területén is változtathat (például egyáltalán nem kötelező követni a Pál általi kendőviselési szabályokat, vagy éppen női szolgálatokat is beiktathat, amit Pál nem tett).

Lételeme az újítás, kreativitás ha nem volnának ilyen képességei, akkor az általa alapított gyülekezetek lemaradnának a világgal és a konkurens vallásokkal szemben.

Olyan dolgokat is meg tud valósítani, amik addig még egyáltalán nem léteztek.

 

Próféta

Átlátja a múltat, ezért érti a jelent. Mivel érti a jelent, így tudja a jövőt is. Ezért néha „unatkozik”.

A próféta tulajdonképpen a múlt és a jövő középpontjában áll az Úr előtt.

A próféta úgy is megjelenik, mint egy katonai őrszem (Ez 33.).

Szolgálhat pásztorlással és tanítással is, de nem ezek a fő feladatai.

Isten szemléltető eszköze, szimbóluma az ő élete.

Időnként agresszívak is tudnak lenni: Sámuel darabokra vágta Agágot (1Sám 15, 33.), ahogyan Tóth a margóvágóval az Őrnagy urat (Örkény István: Tóthék).

Pásztor és próféta viszonya sokszor olyan, mint egy veszekedő szerelmes páré.

Nagyon vágynak a másikra, de legalább ugyanennyire zavarja is őket a kettőjük közötti különbség.

A hamis prófétákról (tevékenységükről és sorsukról) van üzenete Ezékiel (Ez 13) és Jeremiás (Jer 14, 14-15. és 23, 30-32.) prófétáknak egyaránt.

 

Pásztor

Szereti az embereket, nem akar közömbös lenni a sorsukat illetően. Nem szűnik meg könyörögni az Úrnál, hogy az Isten juhainak élete jóra forduljon.

Ha tud tanítókra támaszkodni, akkor nem kell teológiai magasságban járnia, ehelyett az saját erőforrásait inkább az emberek pásztorlására fordíthatja.

Egyes pásztorok önállóságra nevelnek, míg más pásztorok függőségre szoktatnak, hogy a hívőknek mindig őrá legyen szükségük.

Az utóbbiakra sok üzenete van Ezékiel (Ez 34), Zakariás (Zak 11) és Kenneth E. Hagin prófétáknak egyaránt.

 

Pásztorlási módszerek:

- személyes beszélgetés,

-„kerekasztal” beszélgetés,

- mozgásos pásztorlás (a zsigeri szintű problémák nagyon jól kezelhetők vele).

 

Tanító

Szolgálatuk nem feltétlenül kötődik egy-egy konkrét gyülekezethez. A tanító összekapcsolja a próféta és a pásztor szolgálatát.

A próféta ihleti a tanítót, a pásztor pedig a helyi igényekhez alakít(hat)ja a tanító által átadott üzeneteket.

Bölcs dolog, ha egy pásztor tanító(ka)t kér fel egy-egy tanítás(sorozat) átadására a hívek számára.

Egy jó tanító nagyon okos, sokat tud, de mégis egyszerűen tud tanítani, úgy hogy mindenki megérti.

A világban is valóságos csoda, ajándék az, ha egy nagytudású ember egyszerűen, könnyen érthetően tud tanítani.

 

Evangélista

A megtérés csodája működik rajta keresztül. Soha nem unja meg a megtérés üzenetét hirdetni, és ebben a tevékenységében a legeredményesebb, ezért sokkal érdemesebb inkább ezzel foglalkoznia, mint pásztorlással vagy tanítással.

 

 

Néhány kérdés a hivatalokkal kapcsolatosan:

 

Végezheti-e egy szolgálati ajándék a munkáját egyedül, vagy nem?

1.) Amikor az antiókhiai gyülekezetből kiküldték Pált és Barnabást (gyülekezetalapítási céllal), akkor még őelőttük ez a szolgálati forma még nem létezett, ők voltak ennek a pionírjai, úttörői. Ezért rendkívül körültekintően jártak el az akkori szolgálók. Isten szólt, hogy itt az ideje a szolgálatnak. Milyen módon indult el?

Az első útra csak ők ketten mentek el egy fő segítővel (ráadásul, aki ott is hagyta a missziós területet valószínűleg, mert még éretlen volt ilyen segítői szolgálatra).

A második útjára sem kapott senki használható helybeli személyt Pál, egyedül Silás (Szilvánusz) csatlakozott hozzá, aki csak nemrég csatlakozott az antiókhiai gyülekezethez, korábban máshol szolgált.

Pál folyamatosan beszámol mindig, hogyan tudott eredményeket elérni, de a kiküldő gyülekezet mindig csak az eredményeket várta el tőle.

A szentírás jelzi, hogy az antiókhiai vezetőség legalizálta szolgálatát (a kiküldéskor), mégis mintha mindig egyedül lenne, sokáig csak általa betanított segítőkre támaszkodhat, időbe telik, mire végre feltűnik egy tanító (Apollós).

Bár voltak támogatói, de e segítőket nem számítva sokszor csak magára számíthatott. Viszont szolgálata elismerését végül elnyerte a jeruzsálemi gyülekezettől is.

 

2.) A Názáreti Jézus küldött ki tanítványokat kettesével (először 12 majd később 70 tanítványt), de nekik egyáltalán nem volt feladatuk új közösségek megalapítása.

 

3.) Péter apostol (nem, mint gyülekezetalapító apostol, hanem mint a Bárány apostola) bátran bevállalt szolgálatokat akár egyedül is:

- meggyógyítja Éneást,

- feltámasztja Tábithát,

- Kornéliusz és házanépe általa megtér és megkeresztelkedik (ezt a tevékenységét aztán legalizáltatnia kell a jeruzsálemi gyülekezetben – ApCsel 11),

- árnyékára ér is valaki meggyógyul.

 

4.) Péter mint csapatjátékos is tevékenykedik (Jánossal, aki a testvére, és akivel együtt küldte ki őt Jézus):

- csodatétel a sántán (ApCsel 3),

- együtt voltak a főpapok előtt (ApCsel 4),

- közösen szolgáltak Samariában, ahol konfrontálódtak Simon mágussal.

 

5.) Voltak próféták, akik egyedül voltak a korszakukban:

- Énókh egyedül volt mint próféta,

- Illés egy időben egyedül szolgált (ekkor érte el a Kármel-hegyi győzelmét, de ekkor kezdett el menekülni Jézabel elől is), volt még rajta kívül 100 próféta, de nekik nem sikerült életben maradniuk.

- Sámuel próféta is egyedül volt.

 

6.) Sokszor szolgált egy időben több prófétai személy is:

- Mózes (Istent látta színről-színre, nem pedig homályosan, mint egy próféta), Áron (főpapi rend alapítója és a legelső főpap) és Mirjám (prófétaasszony),

- Illés és Elizeus,

- Zakariás és Aggeus próféta együtt buzdította Zorobábelt a templom befejezésére,

- Gád és Nátán próféták Dávid idejében (ApCsel 4),

- Bemerítő János és a Názáreti Jézus szolgálata kapcsolatában is van egy időszak, amikor egy időben mindketten aktívan szolgáltak,

- Pál apostol üzenete a prófétai szolgálatra kimondottan az, hogy amikor prófétálnak, akkor többen is adják át az üzenetet a saját stílusuknak megfelelően, amit aztán a többi szolgálat majd megítél (1Kor 14, 29.).

 

7.) Filep (Fülöp) evangélista végig egyedül tevékenyedett:

- ő indította be a samariai ébredést (ApCsel 8),

- egyedül szolgált a szerecsen főkomornyik felé (ApCsel 8),

- először LEMENT Samariába, azután ANGYAL SZÓLT HOZZÁ, hogy mit tegyen, legvégül a SZELLEM ELRAGADTA őt, és Azótusba került. Jól látható, hogy szolgálati feladata végig egyszemélyes volt, és egye erősebb lett rajta a kenet.

 

Mivel jár, ha bárki engedély nélkül lép be bármelyik hivatalba?

1.) Enyhe esetben még látszólag nem történik semmi, de azért felkelti Isten őrálló angyalainak érdeklődését.

2.) Ha rendszeresek a próbálkozások, annak eredményeként megbetegedések, balesetek történnek.

Ilyenkor hiába a sok ima, mégis ugyanazok a balesetek ismétlődnek meg újra meg újra.

3.) Amikor már a nyilvánosságot is igyekszik megtéveszteni, akkor kivonja őt a Mindenható a forgalomból.

 

Az írás szerint néhányan értettek álmok és látomások értelmezéséhez is:

1.) József Egyiptomban megfejtette a fősütőmester, a főpohárnok és a fáraó álmát. Sok idővel korábbi álmai rendre beteljesedtek. (1Móz 37, 6-9.)

2.) Dániel megfejtette Nabukodonozor álmát, sőt azt meg is meg tudta mondani, hogy mit álmodott (szobor: arany fej, ezüst mellkas, bronz has, vas lábak és 10 lábujj). Később ugyanezt megálmodta egy másik nézőpontból. (A nagy tengerből feljövő állatok.) A jövőre vonatkozó többi üzenetet már látomásokban kapta meg.

3.) Péter apostol – elragadtatás (nyílt látomás) által kapott a Mestertől üzenetet, hogy menjen el egy bizonyos házba. (ApCsel 10, 10-20.)

4.) Saul látomásban látta a Názáreti Jézust, így tért meg. Később Anániást is látomásban látta, ahogyan szolgált felé.

Összegzés: úgy tűnik az álmok segítségével lehet tudni a jövőt és így fel lehet arra készülni. A látomások ezt még erősebb szinten tudják visszaadni.

 

 

 

 

Asztali nézet