100 új gyülekezet megalapítása
Légy te is részese valami újnak 2011-ben!

MENÜ

Új lehetőségek a hívők számára a 100 új gyülekezetben

 

1. Hatékonyan lehet védekezni a gyülekezetet esetlegesen érhető támadásokkal szemben. Azt mondja az Isten Igéje: az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár (1Péter 5, 8). Hogyan védekeznek az állatok az oroszlán ellen? Úgy, hogy csoportba rendeződnek, és a csoportból már nem lehet kiválasztani egy lehetséges áldozatot. Miért? Mert a csoport (csorda) közepén foglalnak helyet a gyengébb egyedek, és a külső körben vannak az erősek, amelyek meg tudják védeni magukat és társaikat is.

 

2. A gyülekezet versenyezhetnek egymás ellen. Mindenféle bajnokságot lehet rendezni akár fizikai (sportversenyek: röplabda, labdarúgás, kosárlabda, íjászat…), akár szellemi vetélkedőket (Biblia-ismeret, sakk, történelem…) a gyülekezetek között.

Mivel a gyülekezetek közel egy időben jönnek létre, ezért közel egyenlő eséllyel indul minden helyi közösség egy-egy ilyen bajnokságon. Valódi kupákat, érmeket és okleveleket kell kiosztani a nyertesek között.

 

3. Lakóhelytől függetlenül előrejutási lehetőség a „gyülekezeti szamárlétrán”.

 

4. Egy városban több helyi gyülekezet is létrejöhet. Más lehet egy-egy gyülekezet összetétele, és mások lehetnek a célok is.

 

5. Sikeresebb párkeresés és pásztorlás.

Ha létre van hozva egy olyan rendszer, mely támogatja, hogy valaki más városból, megyéből, országrészből is tudjon társat keresni, akkor lényegesen nagyobb lesz az esély arra, hogy a partiképes személyek társra leljenek. Ráadásul egy új helyen új esélyekkel indulhat a társkereső személy, esetleges bármilyen kudarc esetén nem kell minden istentiszteleten találkozni azzal, aki őt elutasította.

 

6. Nők és nem házasságban élő személyek is lehetnek vezetők. A hölgyek tulajdonképpen mindenféle egyházi szolgálatot (és társadalmi funkciót is) elláthatnak.

Ha nem házasok, akkor egy meglévő férfitekintélynek kell alárendelni magukat.

Nem házasságban lévő személyek szolgálatuk során sokaknak felkeltik az érdeklődését, amely ugyan zavaró is tud lenni, de megkönnyítheti is a párválasztást.

 

7. Nemcsak magyarosított dicséret dalokat lehet énekelni, hanem lehet írni is dicséret dalokat, sőt akár helyi zenekarok is létrejöhetnek.

 

8. Vasárnapi iskolát lehet üzemeltetni. Érdemes minden városban ugyanúgy tartani egy-egy tipikus hétvégi Istentiszteletet, ekkor a gyermekek is még frissebbek és jobban odafigyelnek, mint egy délutáni bibliaiskolán.

 

9. Vízkeresztségnél használhatóak színes leplek. (Mt 6, 30.)

 

10. A kapitalizmus Isten gazdasági terve. Ezért támogatást élveznek a befektetők és cégtulajdonosok (ún. B és C negyed), a tőzsde és a reáltudományok szakemberei (mérnökök, orvosok, kémikusok, fizikusok, matematikusok és informatikusok).   

 

 Gyülekezeti struktúra     

             

 struktura.jpg

 

Vezetői szintek

 

menedzsment.jpg

 

 

Asztali nézet